2013. január 1., kedd

2012. 12. 29- 2013. 01. 01. Råde, Moss, Alby, Oslo - Norvégia



2012. 12. 29.
Råde - Norvégia


BUD     RYG     18:24     20:23


A délelőtt sütéssel telt el, "összeragasztós sajtos"-t csináltunk.
A délután pedig a pakolással, sakkozgatással, hogy hogyan férnek be a cuccok a kis táskába.
Kicsivel du. 4 előtt indultunk ki a reptérre. Még jó is, hogy ennyivel előbb, mert nagyon hosszú sor állt a Ryanair-es pultnál, ahova a Staff Travel-es papírommal mennem kellett a beszállókártyáért. A 170-es számot kaptam, szóval jól tele volt a gép.
Már a sorban álltam, mikor észrevettem, hogy a sapkám nincs meg. Nem tudtam, hogy hol maradhatott, ezért hívtam Lacát, hogy a kocsiban van-e, vagy induljak el kifelé vissza megkeresni. De a kocsiban volt. Akkor még úgy gondoltam, hogy jól megszívtam, hogy nem lesz nálam sapka.
A beszálláskor mondtam nekik, hogy kolléga vagyok, a No1 nem mutatott különösebb reakciókat, viszont a kapitány, aki ott állt a pilótafülke ajtajában, egyből érdeklődni kezdett, hogy honnan, és mikor mondtam, hogy BLQ-ból, mondta, hogy ő is ott volt évekig. De mikor én odakerültem, már nem. Végül a 2F-re ültem le, és a kapitány oda is utánam jött beszélgetni, de hamar jött a diszpécser és mennie kellett. Mondta, hogy később még jön.
Később aztán a No1 sem volt annyira komoly, poénkodott is. Mellém egy gyereket váró pár ült le, és végig ebben a témában, meg hogy hogyan költöznek majd haza, erről beszélgettek, már rohadtul untam. Alig vártam, hogy megérkezzünk és eltűnjenek mellőlem!
Rygge-ben baromi nagy szél volt, nagyon dobálta a gépet, már egészen a földhöz közel is még nagyokat "hintáztunk", de aztán ahhoz képest, amilyen landolásra számítottam, egyáltalán nem volt "ugrálós", nagyon simán letette a gépet.
A végén a kapitány aztán újra odajött hozzám, akkor is beszélgettünk még egy csomót, aztán odajött a No1, hogy mi lesz, maradok, megyük velük vissza is?! Úgyhogy gyorsan elbúcsúztunk és leszálltam.
Egy kicsit félreértettem a délutáni beszélgetésünket Francesco-val és a CrewRoom-ba mentem. De ott nem volt senki. Erre hívtam őt egy csomószor, de nem vette fel. Ja, a CrewRoom-hoz menet letört a táskám füle, egyszer csak egy csattanás, és nagy könnyebbséget éreztem, a táskám szépen odacsapódott a járdára a füle meg a kezemben maradt. Akkor meg hogy Francesco nem vette fel... kezdtem magam szarul érezni. Még jó, hogy Katka számát is megadta, hívtam azt. Kiderült, hogy Francesco otthon hagyta a mobilját, meg az is, hogy a SBYA-ja már véget ért, és kint várnak a terminál előtt, nem a CrewRoom-ban. Erre próbáltam bemenni a terminálba, de az összes ajtó zárva volt. Ők a túloldalról kerítettek valakit, aki aztán beengedett.
Innentől kezdve már minden oké volt. Haza mentünk, Løkkeveien 12, Råde-be. Lepakoltam a táskám és rögtön a kezembe nyomtak egy karácsonyi ajándékot. Mentem vissza a táskámhoz, hogy én is előszedjem a cuccokat, amiket nekik vittem. Nagyon meglepődtem, egyáltalán nem számítottam semmilyen ajándékra, hisz épp elég lett volna az is, hogy vendégül látnak erre a pár napra. Egy norvég zászló mintás melegítő fölsőt kaptam.
Az ajándékcsere után vacsoráztunk, fasírt volt krumplival. Én olyan nagyon nem kajáltam be, mert már elég késő volt, de Francesco igen, így kitalálták, hogy lefekvés előtt menjünk el egy kicsit sétálni. Odakint minden csupa jég volt, és a jég teteje meg csupa víz, mert meghoztam a meleget, egész nap + volt, és olvadt. A dolgot tovább nehezítette a továbbra is baromi erősen fújó szél. Harcoltunk az elemekkel, de ettől függetlenül jó kis séta volt. Aztán hazamentünk és hamarosan le is feküdtünk. Én Francesco és Katka szobájában megkaptam Francesco ágyát, ő pedig kint aludt a konyhában, matracokon. Mondtam, hogy alszom én ott, de nem hagyták, és volt egy érvük, amivel tényleg nem tudtam vitatkozni, mégpedig, hogy a másik pár, akik a másik szobában laknak, reggel mennek dolgozni, és hogy kevésbé zavaró nekik, ha olyan valakin kell keresztül mászkálniuk, akit ismernek, mintha rajtam kéne, aki vadidegen. Ez az egy, ha belegondoltam, jó indok volt, az összes többit simán le tudtam szerelni, de ez belegondolva, jogos volt.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


2012. 12. 30.
Moss, Alby, Råde - NORVÉGIA


11 óra után keltünk fel. Katka elkészült és kivittük őt a reptérre. Ők csak autóval tudnak odajárni, mert a reptér a semmi közepén van. Szinte mindenkinek van autója, akinek nincs, azt mások viszik ki. Buszok annyira nem járnak, hogy inkább az autósoknak odaadják a buszjegy árát, csak vigyék őket haza. De Francesco a Supernumerary-k után mikor visszament, autóval ment vissza, így neki van, és ő hordja Katka-t is, illetve megoldják egyással a fuvarokat.
A reptér után visszamentünk, haza, és ettünk egy bőséges reggelit, majd elindultunk Moss-ba. Ez a városka a reptér másik oldalán van, kb. ugynaolyan messze, mint Råde a másikon. Itt is sok Cabin Crew lakik, Francesco-ék is itt laktak korábban. Meg is mutatta azt a házat is, ahol régen laktak. Elmentünk oda is, hol Fede lakik, Francesco felhívta, de ki volt kapcsolva, gondolom repült, így vele sajnos nem tudtam találkozni.
Moss-ban a kikötőnél voltunk először. Sajnos az eső egész végig esett, és a szél is fújt. Így kb. 20-30 percet töltöttünk kint valahol, majd vissza az autóba, el máshova, megint kb. 30 perc kint, majd autó. és így tovább.
Szóval, kikötő.

"Én vagyok a norvég hölgy. Itt állok, hogy az összes tengerésznek biztonságos hazaérkezést kívánjak."



Francesco

én

Aztán Alby-ba mentünk, ami egy erdős rész, ahol szépeket lehetne sétálni, és a tengerparton van, ami egy nyári üdülőhely is egyben. Itt szoktak a norvégok nyaralni és strandolni.


Tipikus norvég faházak, a színük is tipikus.


Innen aztán visszamentünk Moss központjába, és ott is sétáltunk egyet.



Sétálóutca

Az egyik érdekes szobor a sétálóutcában

Templom és karácsonyfa

Beültünk egy hotel kávézójába egy forró teára, hogy felmelegedjünk. Csak ez volt nyitva, minden más egyéb, az összes bolt is, minden, zárva volt.


Az ajándékba kapott melegítő felsőmben. Az elején Norge, a hátán Norway felirattal.

Utána kb. fél 7 körül értünk haza. Francesco pesto-s tésztát csinált, mi ketten meg is vacsoráztunk. Majd neteztünk kicsit, és olaszoztunk is.
Este valamikor 10 óra után mentünk el Katka-ért a reptérre. Mikor ő hazajött, megette a maradék pesto-s spagettit. Utána még picit beszélgettünk, hogy másnap mikor keljünk és hasonlók, és hogy elmenjünk-e Oslo-ba és ha igen, mit nézzünk meg.
Ezután lefeküdtünk aludni.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


2012. 12. 31.
Oslo, Råde - NORVÉGIA


Bár reggel úgy volt, hogy fél 9-kor kelünk és Katka be is állította az órát, csak valamikor 10 körül keltünk fel. Csörgött az óra, hallottam is, de előtte máskor is csörgött, mert fel kellett kelnie gyógyszert bevenni, és nem igazán tudtam, hogy melyik csörgés micsoda. Így később reggeliztünk és később is indultunk el.
Råde-től Oslo kb. 60-70 km-re van. Van autópálya, szóval lehet haladni, és van sok hosszú alagút is, némelyikben, főleg Oslo-hoz közel egész csomópontok vannak. Ilyet eddig még nem láttam.
Sajnos az időjárás továbbra sem volt kegyes hozzánk, az eső esett, de legalább nem volt nagyon szeles. Esernyőt bár vittem magammal Norvégiába, ide nem hoztam, hisz egyszerre azt is fogni meg fényképezni is lehetetlen. Féltem is, hogy milyenek lesznek a képek, meg hogy a gép ne ázzon nagyon meg.
Néhány modern épület mellett mentünk el.


Ez az Operaház. (ez is az utóból fényképezve)


Elsőnek az Akershus Erőd-be mentünk, mert a net szerint az nyitva volt. Sajnos ott derült ki, hogy mindent csak kívülről tudunk megnézni, mert minden zárva volt. Lett volna ott egy templom, meg 1-2 múzeum, amit meg lehetett volna nézni. Így viszont áztunk az esőben és csúszkáltunk a jeges-esős talajon. Egyszer Francesco és Katka jól el is estek egy lejtőn, és lecsúszdáztak rajta. Én a fényképezőgéppel (a kabátom alá volt rejtve az eső elől) óvatosabb voltam, és mikor megláttam, hogy előbb Francesco majd Katka is seggen csúsznak lefelé, inkább kerülőúton mentem le. Viszont, mivel a gép a kabátom alatt volt, nem tudtam elég gyorsan előkapni, hogy a csúszdázást lefényképezzem, pedig vicces volt.

Ön itt áll éppen :-)



Kilátás a várból az Oslo Fjord-ra



Katka és Francesco


A Városháza a várból

Kikötő


Itt jobbra le volt a csúszdázás








Mivel Katka és Francesco ruhája is csurom vizes lett az eséstől, innen visszamentünk az autóba, hogy bemegyünk a belvárosba és keresünk valami beülős helyet, ahol megszáradhatunk. Az autóban vettem észre, hogy én is szarrá áztam, a hajam is vizes volt, pedig a fejemen volt a kapucni. És a gép is vizes volt, pedig a kabátom alatt tartottam és csak a kattintgatások idejére vettem ki, és már raktam is vissza... hiába...
Kicsit autókáztunk a belvárosban, parkolóhelyet kerestünk. Aztán meg egy kínai éttermet, de azt nem sikerült megtalálnunk. Közben az eső alább hagyott, így a kínai keresése közben beugrottunk a Domkirke-be, egy református templomba, ami Norvégiában a legnagyobb állítólag. Itt volt 2001-ben Haakon norgég koronaherceg esküvője.
http://en.wikipedia.org/wiki/Oslo_Cathedral

Belváros


Domkirke








Utána végül egy Mc Donald's-ba ültünk be, mert már nagyon éhesek voltunk, és a kínait feladtuk.
Aztán az eső elállt míg kajáltunk. Örömmel mentünk tovább még egy kicsit sétálni. De az öröm nem sokáig tartott, mert újra elkezdett esni.



Stortinget (Parlament)


 Én a karácsonyfával a Parlament (Stortinget) előtt

Katka és Francesco a karácsonyfával a Parlament (Stortinget) előtt

Grand Hotel Oslo

Korcsolyapálya



Szobor a Nemzeti Színház előtt

A Nemzeti Színház


http://www.utazgato.hu/norvegia/oslo/nemzeti_szinhaz___nationaltheatret/1013

A Városháza (most a belváros felől)

 A királyi palota,
előtte Károly János lovasszobra


http://www.utazgato.hu/norvegia/oslo/karoly_janos_lovas_szobra/1011

Belváros



http://hu.wikipedia.org/wiki/Oslo

Innen aztán már haza indultunk. Még Oslo-ban kicsit kavarogtunk, mert nincsenek rendesen kitáblázva a dolgok, és először egy rossz autópályára hajtottunk fel. De aztán gyorsan meglett a másik és onnantól már egyenesen mentünk haza.
Az út mentén tele voltak a kövek ilyen megfagyott vízfolyásokkal. Olyan sok volt belőlük, hogy nem hinném, hogy mind valami ér vagy patakocska lenne. Voltak ezeknél sokkal nagyobbak is.



Råde-ban még megálltunk a Kiwi nevű boltban, de tengeri herkentyűk, amiket Francesco az esti vacsihoz szeretett volna, nem voltak. Így vacsorára Choriso-s tésztát ettünk. Utána nagy Skype-olások mentek, Francesco a szüleivel, Katka a szüleivel, meg a két gépet összerakták és a szülők ott integettek egymásnak, vicces volt. :-)
Aztán elkezdtünk nézni egy filmet, majd azt éjfélkor félbehagytuk és spanyol szokás szerint az utolsó 12 másodpercben 1-1 szem szőlőszemet ettünk. Ez nem teljesen jött össze, mert valahogy előbb kezdtük, meg én nem is bírtam olyan gyorsan enni a szemeket, 4 megmaradt. Azt nem tudom, hogy akkor ez most mit jelent, mert utána koccintottunk, boldog új évet kívántunk, majd rohantunk ki az utcára, mert ott minden egyes háznál olyan tüzijátékot rendeztek, mint itthon augusztus 20-ára sem, nem győztük csavarni a fejünket, hogy merre nézzünk. Aztán már elkezdtük értékelni őket és a közvetlen szomszédunk nyert, az övéi voltak a legszebbek.
Szóval 5-ösben koccintgattunk, mert Francesco-ék 2 lakótársa, a szlovákiai magyar Dajana és a spanyol barátja, Marco is ott volt. Miatta volt a szőlőevés.
Utána aztán visszamentünk és befejeztük a filmet, majd eltettük magunkat másnapra. Kb. hajnali 2 lehetett ekkor.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


2013. 01. 01.
Råde - NORVÉGIA


RYG     BUD     21:25     23:19


Katka-nak délelőtt el kellett mennie dolgozni, így ő valamikor 10 óra körül kelt. Én csak azután, hogy Francesco elvitte őt a reptérre. Akkor elmentem zuhanyozni és hajat mosni. Pont készen voltam, mire Francesco visszajött. Akkor kértem tőle egy hajszárítót és megszárítottam a hajam.
Utána együtt megreggeliztünk, majd mivel végre kék volt az ég és nem esett, sőt még sütött is a nap, elmentünk sétálni. Ők úgy mondták, hogy van egy tó a közelben, de lenyomoztam azt a tavat, és összeköttetésben van a tengerrel, szóval az akkor egy fjord.

Tipikus norvég házikók és norvég táj




Ez a tó, ami fjord



 Halászok a fjordon
 

Ilyen félig jégbe fagyott patakok és vízesések tarkítják a tájat mindenfelé

 
 Løkkeveien 12, Råde, Norvégia - itt laktam

A séta után hazamentünk és Francesco is elkezdett készülni a munkába. Aztán 2 körül el is ment dolgozni. Én akkor magamra maradtam, ami nem sokáig tartott, mert Dajana felébredt, és hívott, hogy igyunk együtt egy cappuccino-t. Elfogadtam. Aztán egyből több lett, tea is, majd "ebédelés" is, meg Bailey's-es kávé, és csak beszélgettünk-beszélgettünk... dőltek belőlünk a szavak. Kicsit el is szégyelltem magam, mert vele sokkal jobban el tudtam beszélgetni, mint Katka-val. Katka is aranyos meg kedves, nincs vele baj, csak van valami fura érzésem vele kapcsolatban és nem tudom pontosan megfogalmazni hogy mi az. Nem rossz, vagy negatív, csak furcsa.
Aztán ő is hazaért munkából és csatlakozott hozzánk, onnantól angolul beszélgettünk tovább, mert ő nem beszél magyarul, érteni sem ért mindent.
Este 8-kor aztán kivitt a reptérre. Az kongott az üreségtől. Furcsa volt. Velem maradt egészen addig, míg a Security Check-en átmentem.
A gépen a Crew nem volt szimpi, nem is árultam el nekik, hogy kolléga vagyok. Meg később aztán nem is vettem semmit, pedig általában szoktam. De ők valahogy olyan lökött banda voltak.
Korábban érkeztünk, ahogy számítottam rá. Laca jött értem a reptérre. Mákunk volt, hogy a nagy köd ellenére le tudtunk szállni és nem kellett átirányítani a gépet máshova.
Itthon aztán megettem egy adag lencsefőzeléket, bár már elmúlt éjfél. Viszont nekem még az 1-éhez tartozott, hisz nem feküdtem még le aludni. Remélem így is ér, és gazdag leszek 2013-ban :-)
Volt vagy 1 óra, mire ágyba kerültem.



Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!